follow
  • Szent László Plébánia | Díszműbádogos munkák
  • Szent László Plébánia | Díszműbádogos munkák
  • main4
  • main4

| Szent László Templom - Díszműbádogos munkák

Szentlaszlo1A Szent László római katolikus plébánia-templom Kőbánya nevezetességeinek meghatározó eleme és méltán vezeti a kerület műemlékeinek rangsorát. Az önkormányzati épületek karéjában, ligetes park közepén álló (Szent László tér) templom terveit Lechner Ödön, a hazai szecesszió építész fejedelme készítette és a kivitelezési munkákat, a mű 1899-es átadásáig végig irányította. Az építkezéshez szükséges, apró részletekig megtervezett tégláit (500 féle mérettel és mintázattal, 67 variációban) a család helyi téglagyárában állították elő. A tető héjazatát képező színes cserepeket és a gerinceket, éleket lezáró ún. "csirkefejes" elemeket a pécsi Zsolnay gyárban kifejlesztett pirogránitból készítették. Előnye, hogy a belőle előállított termékek fagy-, lúg- és savállóak ezért igen tartósak, a városi koromnak, savas esőnek könnyedén ellen állnak.

Szentlaszlo2"Az építkezés során a következő művészek és mesterek dolgoztak a templomon: az ornamentális és figurális díszítéseket és az összes majolikát Zsolnay Vilmos, a lakatos-munkákat Jungfer Gyula és Lepter János, a belsőtéri szobrokat Oppenheimer Ignác, a falfestést Scholtz Róbert, az üvegfestményeket Róth Miksa, a kőfaragást Hauszmann Sándor, míg a berendezést Marhenke Vilmos készítette. A templomot 1899. április 2-án, húsvét vasárnapján vehették birtokba a hívők. Az épület a II. világháború alatt súlyos károkat szenvedett, a németek a tornyában kilövőállást rendeztek be, az oroszok pedig istállót alakítottak ki a templomban. 1957-ben újabb csapásként leégett a huszártorony, mely a tetőzet gerincén, a kereszthajó közepe felett állt. Hosszú, elhúzódó munkálatok után 1991-ben készült el a templom restaurálása. "


Szentlaszlo3Társaságunk a felújítási munkákba a díszmű-bádogos szerkezetek (tornyok, ember magasságú mellvédek, párkányok, szellőző ablakok, csúcsdíszek és egyéb héjazatok) kivitelezésével kapcsolódott be. A közel 10 évig tartó restaurálás a még fellelhető, erősen megtépázott lemezhéjazatok mintavételezésével kezdődött. A műhelyben történő aprólékos munkával, az egyes akrotéria elemek hiányzó részeinek pótlásával és alakos megmunkálásával jutottunk az eredeti dombornyomott mintához. A következő munkafázisban elkészítettük a gipsz öntőmintákat melyeket az öntőrekeszben, méretüktől függően, 20-30 kg Zn felhasználásával öntöttünk ki. Az így nyert ón szerszámok (tömbök) alkották az ejtő présben a pozitív és negatív alakító formákat. Az elemek vörösréz lemezből történő fokozatos nyújtása nagy odafigyelést és kézügyességet, nem utolsó sorban szakmai tudást igényel. Az egyes dombornyomatok elkészítéséhez a sajtót átlagban 10-16-szor kellet "kézi hangolással" ütő magasságba emelni. A beépítésre előkészített termékek antikolt megjelenését (barnítását) stibium-pentasulfidos felületkezeléssel értük el.


Szentlaszlo4A mintadeszkázatokra történő helyszíni szerelés homlokzati nehézállványzatról történt, melyet a Föv.2.sz. Állami Építőipari vállalat biztosított számunkra. A tornyok és az attika csatornák mellvédjeinek bádogozása szép kihívás volt, melynek maradéktalan teljesítését követően kaptunk megbízást a Bp.,V., Hold utcai MNB székház hasonló munkáinak elvégzéséhez is.


tetszikcikk

Közösség